Take me as I am!

"A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket."

Felébredni egy rossz álomra, nem épp felemelő érzés...Főleg úgy, hogy a rossz álom alanya egy olyan ember, akit nagyon kedvelek. Amikor a tehetetlenségtől üvöltenél, mégsem jön ki hang a torkodon, amikor odarohannál, de leragadnak a lábaid... Amikor olyasmit látsz, ami beléd mar, pedig igazából nem lenne ok rá, mégis úgy érzed, hogy ez most bánt. Brrrrrrrr. fejrázás, csak álom volt. Megy az élet tovább.

A várakozás idegőrlő tud lenni... Főleg, ha nem tudod mire vársz. Egyszer csak előáll egy állapot, amitől felborulnak a dolgok. Jó, vagy rossz értelemben, az most mindegy. Szóval a legváratlanabb pillanatban jön és magával visz olyan utakra, amik ismeretlenek, de te csak mész, mész és mész tovább, hagyod, hogy vigyen annak ellenére, hogy nem tudod mi lesz a cél. A lehető legjobbra számítasz, de a rossz irány is benne van a pakliban. Ha optimista lélek az ember, akkor mindig az lebeg a szeme előtt, hogy ebből csak jó lehet. Ha pesszimista, akkor csak az ellenkezője, de akkor nem lép rá az útra, vagy az első lehajtónál kimegy. Mivel én az optimisták körébe vallom magam, végigjárom mindig. Nem mondom, hogy a legtöbbször a jobbik célba értem, mert nem. Sőt sokkal többször a rossz irányba fordultam, de mindig amikor elindulok, a jobbik cél lebeg előttem, mint most is. Kíváncsian várom...