Take me as I am!

A hosszú hajú Metál Isten melankolikus napra ébredt. Kint borult volt az ég, semmi kedve nem volt semmihez. Egyszer csak megszólalt a telefonja. Jóbarátja, aki egyben kollégája is volt felhívta, hogy nincs-e kedve elmenni vele egy kicsit tüsténkedni, karban tartani a dolgokat a munkahelyén még így a tél beállta előtt. -Úgysincs semmi dolgom ma... -gondolta, így elindult dolgozni. Munka közben rengeteg dologból őrült poénokat faragtak és jó kedvvel telt az idő. Délután felhívta őt az egyik barátja, hogy egyedül van, nincs jó hangulata és nincs-e esetleg a Metál Istennek kedve felugrani hozzá. Mivel igen-igen jó szíve volt, azonnal igent mondott. Hazafelé tehát Emberünk vett egy üveg jó bort és felcsengetett a lányhoz. Rengeteg beszélgetés és egy nagyon finom vacsora mellett megitták az üveg bort, miközben a televízióban az egyik nagyon népszerű tehetségkutató verseny egyik döntője zajlott. Az idő múlásával a hosszú hajú srácnak mehetnékje támadt, felvette tehát a kabátját és elindult hazafelé. Út közben, mint mindig zenét hallgatott -mi mást, mint rockzenét- és elgondolkodott azon a dalszövegen, ami épp a körúton szólalt meg:

"Én bízom benne majd,
Hogy a hajnali fénnyel jössz,
És csendben átkarolsz,
Majd halkan elmondod,
Hova viszel."

Sóhajtott egyet és lépdelt tovább, majd egy útelágazáshoz érve eltöprengett... Tovább egyenesen, vagy inkább jobbra induljon, egy népszerű vendéglátóipari egység felé, nevezzük BeerPharmacy-nak. több percnyi gondolkodás és ácsorgás után úgy döntött, hogy a BeerPharmacy felé veszi az irányt. Oda belépve meglátta a kollégáit egy asztalnál ülni, felvidult és egy ital kikérése után nagy léptekkel vette az irányt az asztal felé. A társalgás rettentően jó kedélyű volt, ám néhány perc után Emberünk felfigyelt egy, a zenegépnél ácsorgó kedves lány ismerősére, akinek azelőtt pár nappal volt a születésnapja. Bár már egy internetes társasági oldalon megtette, de gondolta, hogy személyesen is Boldog Születésnapot fog kívánni neki, így hát odairányította lépteit és megköszöntötte a lányt. Az alatt a néhány méter séta alatt a szeme sarkából felfigyelt egy gyönyörű szempárra, amely az ő lépteit követte és egyből belefészkelte magát a gondolataiba. A gyönyörű szempár tulajdonosa egy elbűvölően szép lány volt, aki nem hagyta szó nélkül a köszöntést, hisz az ő születésnapja néhány nap múlva következett és nem szerette volna, ha a köszöntések idő előtt elpazarolódnak az ő barátnőjére. Emberünk megfordult és bár elbűvölte a lány szépsége, mégis higgadtan, már-már olyan lazán -természetesen csak kívülről, mert belül zavarban volt- javított egy picit a helyzeten és bemutatkozott a Tündérarcú lánynak. Nem sokkal később oda is ült az asztalukhoz és elkezdtek beszélgetni. Ami ezután történt, azt nem tudom részletesen leírni, mert mint amikor filmekben elhalkul a szöveg és felgyorsul a kép, úgy szaladtak a percek és az órák. Egész végig beszélgettek és beszélgettek, közben úgy mosolyogtak egymásra, hogy rajtuk kívül mindenki látta, hogy ez nem egy hétköznapi beszélgetés. A lány egyre közelebb húzódott emberünkhöz és egy, vagy talán kettő kissé bátortalan mozdulat után már úgy mesélték egymásnak a szavakat, hogy ujjaik összekulcsolódtak. Közeledett a záróra ideje, de a BeerPharmacy rendkívül aranyos felszolgálója még azt is megengedte nekik, hogy ott maradjanak, amíg végez a szokásos teendőivel, csak az volt a kérése, hogy vonuljanak hátra a kintről beleső kíváncsi szemek elől, nehogy azt higgye valaki, hogy még nyitva tart a hely. Mint derült égből a villám érte beszélgető párunkat az információ, hogy már lassan három órája bezárt a hely és ha gondolják megvárhatják a takarítót. Ekkor egyszerre felálltak, megköszönték szíves vendéglátást és elindultak hazafelé kézenfogva. Tündérlány nem lakott messze, de ezalatt az idő alatt is végig fesztelenül és felszabadultan csacsogtak, miközben összekulcsolt ujjaik egymásét simogatták. A kapu előtt azonban elérkezett a könyörtelen búcsú ideje... Rockerünk megpróbálta forrón megcsókolni a Tündért, de mivel a lány tisztességes családból származott ezt nem engedte. Viszont egy nagyon finom puszit lehelt a srác szájára, amit utána több is követett a búcsú során. A finom kis szájra adott puszikat követő sugárzó mosoly, amit a lánytól kapott, teljesen elvarázsolta a Metál Istent és amikor látta a lányt bemenni a kapun és elindult hazafelé, egy nagyon nagy sóhaj hagyta el a száját, miközben mindkét kezével a szívét fogta. Hazafelé bandukolva még mindig csak a lányon járt az esze és az első kereszteződésben nagyot dobbant a szíve: SMS érkezett! Hihetetlen sebességgel kapta elő telefonját és azalatt az egy-két másodperc alatt, csak azt hajtogatta: Csak Ő legyen, csak Ő legyen, csak Ő legyen... Amikor meglátta a küldő nevét, az addig is széles mosoly, még tovább szélesedett borostás arcán és gyorsan válaszolt pár kedves szót a Tündérnek. ezek a boldogsággal teli pár soros kis üzenetek egészen hazáig, sőt lefekvésig tartottak és emberünk mosolyogva aludt el... Így esett halálos szerelembe a Metál Isten...

Jó éjszakát Gyerekek!